INGYENES SZÁLLÍTÁS 50.000,-Ft feletti vásárlás esetén!
ugyfelszolgalat@bijoelet.hu
EzerJóFű Rhodiola rosea kivonat 50 ml
Egy friss klinikai kísérletben úgy találták, hogy az Aranygyökér (Rhodiola Rosea) kivonata hatékonyan kezelte az enyhe és közepes depresszió tüneteit. A tanulmány a Nordic Journal of Psychiatry című orvosi szaklapban jelent meg és összesen 80 18 és 70 év közötti személy bevonásával végezték. A csoportot három részre osztották. Az első napi 340mg Aranygyökér kivonatot kapott naponta, a másik csoport a felét, míg a harmadik hatóanyag nélküli placebo kapszulákat.
Az eredmény azt hozta, hogy csupán azoknál következett be javulás, akik a Rhodiola tartalmú kapszulákat szedték. Látványosan javult az állapotuk az álmatlanságban illetve érzelmi ingadozásokkal küzdő pacienseknek minden látható mellékhatás nélkül.
A Rhodiola két módon hat a depresszió esetén. Először is a kutatók úgy gondolják, hogy a növény blokkolja a monoamin oxidáz enzimet, hasonlóan a korai antidepresszánsokhoz, mint például az amitriptilin (Teperin). Ezáltal segíti az agyban fenntartani néhány ingerület átvivő anyag, mint például a szerotonin és a neropinefrin szintjét.
Másrészt az is valószínű, hogy a Rhodiola lecsendesítsi az agynak egy részét, amit a HPA tengelyként ismertek. Ez csatlakoztatja az agyat a mellékvese-mirigyekhez. A mellékvesehormonok következetesen magas szintjeit találták olyan egyénekben, akik depressziótól szenvednek. A Rhodiola kezelheti ezt az egyensúlyhiányt és segíthet a normális szintek helyreállításában.
vitaking aranygyökérA növénynek igen hosszúra nyúlik a történelme. Tradícionálisan a testi és szellemi erőnlét helyreállításában alkalmazták és az éhségérzet csökkentésében. A legkorábbi írásos emlékek szerint még a Vikingek is termelték és vásárolták az Aranygyökér növényt. Későbbi korokban például a Szovjet orvosok sikerrel alkalmazták atléták és asztronauták fizikai és szellemi felkészítése során.
A szakértők úgy gondolják, hogy a közelmúlt legígéretesebb kutatása kezdődhet növénnyel és a depresszióval kapcsolatban. Dr. Richard Brown a Columbia Egyetem docense, aki pszichiáter és a Rhodiola lelekes támogatója, további kísérletekre bíztatta kollégáit a növénnyel kapcsolatban és kijelentette, hogy van remény a depresszióban szenvedők számára. Forrás: www.healthrevolutions.com
Összetevők: Növényi glicerin, KoMiTo rendezett víz, Rhodiola rosea herba (Illatos rózsás varjúháj)
Egészségügyi készülékeink, gyógyászati segédeszközeink leírásait a gyártók leírásai alapján tüntettük fel. A kép csak illusztráció.Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy egészségügyi, higiéniai okokból testnedvvel közvetlenül érintkező termékek esetében nincs lehetőség a vásárlásra való elállásra (45/2014 Korm. rendelet 29 § e). Ilyen termékek különösen pl. vércukormérők, tesztcsíkok, ortézisek, harisnyák, szoba wc-k, wc magasítók, fürdető eszközök, inhalátorok, párnák, lepedők, antidecubitus eszközök, matracok, talpbetétek és lábvédők, haskötők. Kivéve a bontatlan, sérülésmentes egyedi csomagolású termékeket.Kérjük, ezt a szempontot mindenképpen vegye figyelembe a termékek kiválasztásánál és a megrendelésénél! Ilyen termékeknél cserére sincs lehetőség, kivéve a garanciális vagy szavatossági kifogásokat.
Gyógyászati termékek vásárlása előtt annak kockázatairól kérdezze meg kezelőorvosát.
Kérjük hogy a vásárolt termék szakszerű használatának érdekében a használati útmutatót olvassa el.